30. szám - Nitya-seva Hírlevél

 2018. március

 Kedves Bhakták!
 
Gaura Purnima az idén március első napjára esett, s Új-Vraja-dhamában aznap ünnepeltük az Úr Caitanya megjelenését. Krisna-völgyet hó borította, így éjszaka és hajnalban a telihold fénye a havon visszaverődve még erősebben ragyogta be Radha-Syama templomát és birodalmát. A látvány csodálatos volt… s miután 7 órakor kinyílt a függöny az oltáron, az Isteni Pár reggeli szolgálatát végző pujárik elmesélték, hogy aznap az oltáron is ugyanaz a hangulat nyilvánult meg: a nagy hideg áramkimaradást okozott a templomban, s az oltáron égő egyetlen lámpa kékes fényénél úgy tűnt, mintha a telihold világítaná meg Radha-Syamasundara arcát is. A hajnali izgalmak ellenére csodaszép volt az aznapi darsana: Radha-Syama új ruhájukban tündököltek, Gaura Nataraja pedig egy virág-kunjában állva szórta áldásait a bhaktákra. Az Úr Caitanya kedvteléseire emlékeztünk, sokat énekeltünk, utána abhisekát ajánlottunk, majd tovább folytattuk a kathát és még többet énekeltünk.

Pár nap múlva, 4-én vasárnap pedig Budapesten folytattuk az ünneplést, ahol szintén volt abhiseka, katha, hatalmas kirtana és bhajana, s a megszokott programot a helyi színjátszó társulat nagy sikerű színdarabja tarkította. Gaura-Nitai szintén csodaszépek voltak, de azt hiszem, az aznapi darsana-képek magukért beszélnek!

Alig több mint három hét múlva az Úr Ramacandra megjelenési napján is tartottunk fesztivált Krisna-völgyben, és ezúttal úgy ünnepeltünk, ahogy még soha ezelőtt! Megtartottuk az első Krisna-völgyi puspa-abhisekát Sri Sri Sita-Rama-Laksmana és Hanuman örömére! A bhaktákat lenyűgözte a gyönyörű látvány, ahogy a különböző színű virágszirmok fokozatosan beborították az Urak transzcendentális testét. Reméljük, hogy az egyik következő fesztiválon Radha-Syama és Govardhana Lál örömére is tudunk ilyen szép felajánlást tenni!

Ebben a hónapban egy család jelentkezett, akik teljes összegben szeretnének Nitya-sevát fizetni hamarosan, s három másik bhakta/család részletfizetőként csatlakozott a Nitya-sevások csapatához. Nagyon köszönjük nekik és mindenki másnak, akik rendszeresen küldik az adományaikat Radha-Syama és Gaura-Nitai örömére! Többen voltak, akik március 30-ára, Őszentsége Sivarama Swami Maharaja megjelenési napjára időzítették a csatlakozási szándékukat jelző e-mailjüket és az első Nitya-seva adományukat, hogy ezáltal szerezzenek örömet Maharajának, és segítsék a misszóját, hogy mihamarabb összegyűljenek az adományok, melyek biztosítják szeretett Urai(nk), Radha-Syamasundara és Dayal-Nitai–Vijaya-Gauranga jövőbeni imádatát!

Kérlek, ne felejtsétek el, hogy már csak kicsit több, mint három hét van hátra az idei év első két nagy Krisna-völgyi fesztiváljáig! Április 28-án (szombaton) és 29-én (vasárnap) várunk Titeket szeretettel a Nrisimha Caturdasi fesztiválra és Sivarama Swami Maharaja Vyasa-puja ünnepségére! Gyertek el minél többen, hogy minél nagyobb örömet szerezzünk Radha-Syamának és Laksmi-Nrisimhadevának azzal, hogy együtt szolgáljuk Őket, s együtt hallunk és éneklünk a dicsőségükről!
 
Végezetül pedig tekintsünk bele az áprilisi Nitya-seva kalendáriumba, melyben a következő napok elérhetőek még: 2., 4., 5., 6., 7., 9., 13., 14., 15., 16., 17., 21., 22., 23.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu dasi
 

Hogyan segíthet?

Letölthető anyagok