- Magyar
- English
- Русский
25. szám - Nitya-seva Hírlevél
2017. október
Kedves Bhakták!
Idén karttika hava is korán, október elején kezdődött, s itt Krisna-völgyben is megünnepeltük a jelesebb eseményeket.
Saradiya-Rasayatra estéjén már hagyománnyá vált, hogy a program és az esti darsana után kis Radha-Syama bent marad a templomszobában másnap hajnalig, s bezárjuk a templomot, hogy senki se zavarhassa éjszakai kedvteléseiket. Radha-kunda prakata napján pedig a Radha-kunda közepén lévő kis szentélyben imádjuk Őket, miközben a szent tó megjelenésére emlékezünk és mécseseket ajánlunk Srimati Radharani kedvenc, csodálatosan feldíszített tavának.
Govardhana-pujára az idén is már a fesztivál előtt két héttel elkezdtünk készülődni: a bhakták folyamatosan készítették a felajánlásaikat Girirajának, melyeket a fesztivál napján, a többi központban készített finomságokkal együtt ajánlottunk fel Govardhana Lálának. Idén is sikerült több mint két tonna édes és sós csemegével megörvendeztetni Govardhanát, aki elégedett mosollyal fogadta el nagytortája tetején ülve az ajándékokat.
A Govardhana-puja előkészületei miatt Dipavali ünnepét általában pár nappal a Govardhana-fesztivál után ünnepeljük meg. Dipavali délutánján a gyerekek az Úr Rama majomkatonáinak öltözve járják végig Krisna-völgy házait, s összegyűjtik az ételeket, melyeket a bhakták az Úr Rama hazatérésének tiszteletére készítettek. Sötétedés után pedig Ramacandra, Sita-devi, Laksmana és Hanuman ökrösszekéren járják végig a fáklyákkal és mécsesekkel gyönyörűen kivilágított utcákat, s betérnek néhány bhakta házába, hogy ott fogadják el az összegyűjtött felajánlásokat.
Gopastami napján pedig arra a kedvtelésre emlékeztünk, amikor Srimati Radharani ruhát cserélt Subalával, Krisna egyik gopa-barátjával, hogy ki tudjon jutni Yavatából, s találkozhasson a kedvesével. Ezen a napon Radharani gopa-ruhába öltözve ‒ dhotiban, fején turbánnal, övében fuvolával ‒ részesítette csodaszép darsanájában a bhaktákat.
Kedves Bhakták, a budapesti és az országos Nitya-seva programoknak köszönhetően egyre többen és többen jelzitek, hogy szeretnétek egyénileg vagy másokkal összefogva Nitya-seva befizetéseket kezdeni, napokat szponzorálni. Nagyon köszönjük mind az ígéreteket, mind a már elkezdett befizetéseket; nagyon jó látni, hogy bhakta-közösségünk ilyen komolyan veszi Radha-Syama, Gaura-Nitai és a többi hazai murti imádata fenntartásának felelősségét! Engedjetek meg néhány emlékeztetőt a csoportos befizetésekkel kapcsolatban! Ezek egyike sem új információ, de jó időről időre feleleveníteni őket:
Az 1 millió forint feletti adományozók lesznek nevesítve, vagyis egy napon maximum négy támogató neve kerül ki az oltár elé. Természetesen ki-ki lehetőségei szerint teszi meg a Nitya-seva felajánlását, s alakultak már eddig is nagyobb csoportok, melyekhez maximum 15 fő csatlakozhat részletfizetőként. Ezekben az esetekben a bhakták által választott csoport neve fog az oltár elé kerülni a csoport tagjai által választott szponzorált napon. Mivel Budapesten Mohana prabhu keresi fel a bhaktákat a Nitya-sevával kapcsolatos ügyekben, kérnénk Titeket, ha szeretnétek új csoportokat létrehozni vagy új tagokat bevonni a már meglévő csoportjaitokba, egyeztessetek előtte Mohana prabhuval!
A Govardhana-puja fesztiválon az ételfelajánlások mellett a Nitya-seva felajánlások is szép számban érkeztek. Kettő új, teljes Nitya-seva befizetés indult el aznap, s közülük az egyik család az idén már a második Nitya-seva napját kezdte el ezzel támogatni! Két bhakta pedig a fesztivál alkalmával fejezte be a befizetését, így 42-re emelve az eddig teljesen kifizetett napok számát. Nagyon szépen köszönjük az adományaitokat!
November hónapban szintén sok üres nap vár még támogatókra! Elseje, harmadika, negyedike, tizedike, tizennegyedike, tizenhetedike, huszonkettedike, huszonkilencedike és harmincadika kivételével az összes többi nap választható!
A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu dasi
2017, november 11., Új Vraja-dhama