23. szám - Nitya-seva Hírlevél

 2017. augusztus - 23. szám

 Kedves Bhakták!
 
Az idén nagyon korai időpontokra estek a vaisnava fesztiválok, így szinte egész augusztusban ünnepeltünk! Először az Úr Balarama megjelenési napját. Ellátogattunk az Ő kedvteléseihez kapcsolódó szent helyekre, ahol Róla szóló történeteket hallhattunk (melyeket a Krisna-völgyi gyerekek ott a helyszínen spontán elő is adtak!), és földbe vájt tűzhelyen készítettünk Neki felajánlásokat.

Pár nap elteltével újra összegyűltünk, hogy megünnepeljük Syamasundara megjelenési napját, s ez alkalommal már sok más magyarországi és külföldi központból is csatlakoztak bhakták a Krisna-völgyben élőkhöz. Az idei Janmastami volt Radha-Syamasundara beavatásának 21. évfordulója, úgyhogy ne feledjétek: a 25. évfordulóra szeretnénk az év összes napját feltölteni Nitya-seva felajánlásokkal! Idén az éjféli darsana talán még a nappalinál is szebb volt: Radha-Syama most először világítós ruhába öltözött! Többen is ajánlottatok nagyobb adományokat Syamasundara „születésnapja” alkalmából a Nitya-sevájukra. Köszönjük szépen! Igazi öröm volt ezen a jeles napon a Nitya-seva asztalnál szolgálatot végezni.

          

És ahogyan Srila Prabhupadától tudjuk: a Janmastami ünnepség „mindössze” az előjele annak, hogy nemsokára Radhastami következik! A Srimad-Bhagavatam 10. énekében az 5. fejezet 18. versének magyarázatában Pradhupada kifejti: „…az, hogy Krisna megjelent Vraja földjén, jelezte, hogy a legkiemelkedőbb szerencseistennő, Srimati Radharani szintén hamarosan megjelenik ott.” Janmastamin úgy tűnt, hogy Radha-Syama szépségét nem lehet felülmúlni, de Srimati Radharani megjelenési napján ez mégis sikerült. Radha-Syamasundara újra festett ruhát kapott ajándékba, melyen Kathamrita devi dasi másfél éven keresztül nagy odaadással dolgozott. A mostani „gyümölcsruha” is egy remekmű lett, és Srimati Radharani aranyszínben tündökölve ragyogott benne. Az esti bhajanák és kirtanák ‒ mind a hosszukat, mind pedig az édességüket tekintve ‒ felülmúlták az előző fesztiválokat. Sőt, még a Nitya-seva adományok is Radhastamin gyűltek jobban! Nemhiába, Srimati Radharani Új-Vraja-dhama Úrnője!

               

A fesztiválok egyik kiemelt vendége Srutirupa devi dasi, Srila Prabhupada egyik tanítványa volt, aki most járt először Magyarországon, s megismertetett minket Srila Prabhupada főzéssel és a prasadam megtisztelésével kapcsolatos kedvteléseivel. Radha-Syamasundara és Dayala-Nitai‒Vijaya-Gauranga szépsége és a szolgáik odaadása annyira lenyűgözte, hogy ő is elkezdett egy Nitya-sevát szponzorálni az Urak örömére! S csak hogy tudjatok ti is meditálni a következő 4 év tervein, itt egy rövid összefoglaló azzal kapcsolatban, hogy jelenleg hogyan áll a Nitya-seva projekt! Eddig 33 teljes (4,7 milliós) Nitya-seva befizetés érkezett, s a befizetők közül többen már a második Nitya-sevájuk elkezdésére tettek ígéretet. Ezen kívül 40 bhakta vagy bhakta-csoport kezdett el szintén teljes Nitya-sevát befizetni. Ez 73 olyan napot jelent, melyen már teljes vagy nemsokára teljes lesz az imádat támogatása. Szépen haladunk, de bőven van még tennivaló! Számokban kifejezve: a Nitya-seva brosúrából bizonyára tudjátok, hogy összesen 1.725.000.000 HUF a cél, ami a szükséges befektetések teljes összege. Jelenleg az előző rendszerbeli és az adó 1%-ból erre a célra fordított adományokkal összesen 485.000.000 forintnál tartunk. Nagyon szépen köszönjük az eddigi hozzájárulásaitokat, és dolgozzunk továbbra is együtt a közös cél eléréséért: hogy szeretett Uraink imádatának jövője mihamarabb biztosítva legyen!

Augusztus hónappal ellentétben szeptember meglehetősen üres a naptárban. Könnyebb azokat a napokat felsorolni, amik eddig támogatva vannak: 2., 4., 5., 10., 12., 17., 25., 30. Ezeken a napokon kívül minden más szabadon választható!

Jaya Radha-Syama!

2017. szeptember 11., Új Vraja-dhama

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
 
Syamajiu dasi

Letölthető anyagok