- Magyar
- English
- Русский
18. szám - Nitya-seva hírlevél
2017. március
Kedves Bhakták!
Gaura Purnimát idén két helyen is megünnepeltük! Krisna-völgyben az Úr Caitanya megjelenési napja előtt tartottuk a fesztivált, másnap pedig a budapesti templomban volt országos fesztivál. Új-Vraja-dhamában különleges abhisekát tartottunk Gaura-Natarajának, s ez alkalommal kicsit betekinthettünk az abhiseka-ceremónia jelentésébe is: a csodálatos látvány mellett azt is meghallgathattuk az Úr Caitanya fürdetése közben, hogy éppen mivel fürdetik a pujárik az Urat és hogy melyik felajánlás miért történik. Radha-Syama pedig új nappali ruhájukban varázsolták el a bhakták elméjét, melyhez egy új hátteret is kaptak. S ebben az évben este is ajánlottunk Nekik új ruhát a fesztiválnapon!
A másnapi ünnepségen Dayal-Nitai-Vijaya-Gauranga csodálatos darsanájában merülhettünk el, s közben egész nap énekeltünk és az Urak dicsőségéről hallhattunk. A januári hírlevélben már említettük, hogy az idén volt kis Gaura-Nitai beavatásának huszonharmadik, nagy Gaura-Nitai beavatásának pedig a huszonnegyedik évfordulója. Amikor Sri Caitanya Mahaprabhu 500 évvel ezelőtt itt volt a Földön, bejárta egész Indiát, s társaival együtt elterjesztette a Krisna-tudatot, de az ország határait nem lépték át. A Krisna-tudat világszinten történő elterjesztését kedves bhaktájukra, Srila Prabhupadára bízták, aki valamivel több, mint tíz év alatt teljesítette is ezt a vágyukat; követői pedig lábnyomai nyomdokában azóta is tovább fáradoznak az Úr Caitanya jóslatának beteljesítésén: a világ minden falujába és városába szeretnék eljuttatni a szent név éneklését.
Srila Prabhupada sok helyen avatott be murtikat, s neki, illetve követői munkásságának köszönhetően Gaura és Nitai, akik személyes jelenlétük idején csupán India határain belül hódoltak kedvteléseiknek, más országokba is eljöttek murti-formájukban, hogy a legelesettebbeket is a kegyükben részesítsék. És Dayal-Nitai-Vijaya-Gauranga egész Magyarország felszabadításáért jött el: válogatás nélkül mindenkinek szeretnék átadni a kegyüket! A bhakták pedig ismerik az Úr szívét, s tudják, mivel lehet legjobban elégedetté tenni, ezért a fesztivál napján a „szokásos” imádat és az abhiseka felajánlása mellett egy maha-harinámával kedveskedtek az Uraknak.
Nitya-seva fronton pedig... Van egy kedves bhakta-házaspár, akik részletekben fizetik a Nitya-seva támogatást. Nemrég lopás történt a cégüknél és egy nagyobb összeget eltulajdonítottak. A laksmi később előkerült az elkövetővel együtt, ők pedig úgy döntöttek, hogy a megkerült pénzt (ami jóval több volt, mint a részlet, melyet rendszeresen fizetni szoktak) azonnal felajánlják Krisnának. Így a szerencsétlen esemény egy kedvező áldozattá vált, s barátaink egy nagyobb lépéssel kerültek közelebb kitűzött céljukhoz. Biztosak vagyunk benne, hogy mindannyiótoknak megvan a története, hogyan gyűjtitek össze az adományaitokat Radha-Syamának és Gaura-Nitainak, s az Urak hogyan segítik a szolgálatukra tett eltökélt erőfeszítéseiteket... És ha nem is tudunk mindenki történetéről és lemondásairól beszámolni, nagyon hálásak vagyunk midannyiótoknak, akik hozzájárulásaitokkal részt vesztek az Urak napi imádatának támogatásában, és minden bizonnyal Ti is érzitek a szívetekben és az életetekben az Urak viszonzását őszinte szolgálatotokért.
Április hónapban sok üres nap van még, ami támogatókra vár:
április első hetében 5-e és 8-a foglalt csak;
április második hete 13-tól 16-ig szabad;
április harmadik hetében csak 20-a foglalt;
április utolsó hetében pedig csak 29-e foglalt!
A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu dasi