16. szám - Nitya-seva hírlevél

2017. január - 16. szám

 Kedves Bhakták!
 
Január végén ünnepeltük Sri Sri Dayal-Nitai Vijaya-Gauranga beavatási évfordulóját a budapesti templomban. Az e havi hírlevélben a murtik kalandos érkezéséről olvashattok…

1990-ben Rama Vijayotsava napján vették birtokba a bhakták Budapesten a Máriaremetei úton azt a családi házat, ami az első Hare Krisna templomként szolgált a következő csaknem 15 évben. Eleinte a Panca-tattva képét imádták az oltáron, majd 1991-től már érlelődött a Gaura-Nitai murtik beavatásának gondolata, s el is kezdték a bhakták a felkészülést az első magyarországi murtik fogadására és későbbi imádatára. Dzsaipurban rendeltek egy szett gyönyörű Gaura-Nitai márványmurtit, s a beavatásuk dátumát 1993. január 24-ére tűzték ki. Mindeközben a bhakták országszerte könyvosztó maratont tartottak, hogy ezzel is elősegítsék Gaura-Nitai mihamarabbi érkezését, s pár leendő pujari Angliába repült, ahol képzésben részesültek a murti-imádat terén: megtanulták, hogyan kell főzni, ruhákat varrni, ékszereket készíteni az Uraknak.

Közeledett a várva várt pillanat, de sajnos kiderült, hogy a murtik faragásával nem fognak elkészülni a kitűzött időpontra… a bhakták azonban mindenképpen szerették volna, ha nem marad el a murti-beavatás. Ha nem érnek ide a nagy márványmurtik, akkor avassunk be kisebb rézmurtikat! Srila Sivarama Maharaja ekkor egy tanítványának a segítségét kérte Angliában: Nimai Pandit prabhu nem sokkal azelőtt készíttetett Gaura-Nitai rézmurtikat, s otthonában szerette volna imádni Őket. Lelki tanítómestere kérésére végül fájó szívvel ugyan, de felajánlotta a már elkészült murtikat, hogy a budapesti templomban imádják Őket a bhakták. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a magyar yatra bhaktái nevében, hogy ilyen módon részt vett a magyar yatra történelmének alakításában, s meghozta ezt a személyes áldozatot értünk! Ilyen a Vaisnavák természete: saját érdeküket áldozzák mások érdekeiért. A murtik a beavatásukkor a következő nevet kapták: Sri Sri Dayal Nitai Vijaya Gauranga – a kegyes Nitai és a mindig győzedelmes Gaura.

1994-re pedig a nagy murtik is elkészültek, s abban az évben Őket is beavattuk – s ez alkalomból egy szép márványoltárt kaptak. Egészen 2005-ig a máriaremetei úti templomban imádtuk Őket. Bár az új templom épületét már 2003-ban megvásároltuk, még komoly átalakítási munkákat kellett végezni, mielőtt a murtik is át tudtak költözni az új épületbe, hogy imádatuk zavartalanul folytatódhasson. 2005-ben pedig még csak a jelenlegi prasadam-szobát tudták elfoglalni, hiszen a templomszobájuk és oltáruk építése csak 2006-ban fejeződött be.

Január 29-én ezekre a kedvtelésekre emlékeztünk, s közben Gaura-Nitai csodálatos darsanában részesítette a jelen lévő bhaktákat. Az ünnepségen abhisekát is ajánlottunk, s a pujarik számtalan ízletes ételfelajánlással kedveskedtek Nekik…

Januárban Nitya-seva fronton is újabb jó hírekkel szolgálhatunk: három új bhakta csatlakozott a Nitya-sevások csapatához – ketten részletekben, egy család pedig teljes összegben fizetett új Nitya-sevát, s a közeljövőben terveznek ezen kívül még kettőt befizetni. A napok kiválasztásának megkönnyítése érdekében mostantól minden hírlevél végén közzétesszük, mely napok szabadok még az aktuális hónapban! Ha ezentúl szeretnétek valamelyik napon minden évben támogatni a murtik imádatát, kérjük, írjatok! Az e-mail címünk a régi: [email protected]

És emlékezzünk minél többet az örökké győzedelmes Gaura lótuszlábaira, kinek kegyéből mi is sikeresek leszünk az imádatukra irányuló törekvéseinkben! Ne feledjétek, kedves bhakták: egy év már eltelt, úgyhogy már csak négy év áll rendelkezésünkre, hogy a még nem támogatott napok is „megtalálják a gazdájukat!”

Február hónapban a következő dátumok elérhetőek:
február első hetében: 2-3-4.
február második hetében: 6., 10-11-12.
február harmadik hetében: itt még csak a 15-e foglalt!
február utolsó hetében: 20., 22-23-24. és 26-27-28.

Jaya Radhe-Syama!

Új Vraja-dhama, 2017. február 11.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu dasi

          

Letölthető anyagok