71. szám - Nitya-seva Hírlevél

 2023. július, augusztus, szeptember

Kedves Bhakták!
 
Kérlek, fogadjátok tiszteletteljes hódolatomat!
Minden dicsőséget Srila Prabhupadának! Jaya Radha-Syama!
 

Ahogy Vrindavana szent földjén minden évszak szép, úgy Új-Vraja-dhamában is, mégis talán a nyár a legszínesebb és legeseménydúsabb. Most sem volt ez másképp. A Krisna-völgyi búcsú, legfontosabb prédikálórendezvényünk most is rengeteg látogatót vonzott – 5300 vendég fordult meg nálunk. A megszokott események közül kiemelnénk egy újdonságot: nagy sikert aratott – főleg a fiatalok körében – a Bhaktipada Goswami ötlete alapján felállított Spirit up sátor, ahol színvonalas, késő estébe nyúló kirtanák zajlottak.

Augusztus elején öt napra kiemelkedő vendéget fogadhattunk Madhusudhan professzor személyében, aki a követőiből és tanítványaiból álló tízfős csoporttal érkezett Nottinghamből. A professzor Krisna iránti odaadása és elmélyült szentírásismerete, amelyről bizonyságot tett, felemelő és tanulságos volt a Krisna-völgyi bhakták számára. A csoport minden tagja a Madhva sampradayához tartozó avatott bráhmana volt. Madhusudhan professzor a nottinghami nama-hatta rendszeres látogatója, tagja az ottani közösségnek. Bár a Madhva sampradaya az Úr Caitanya ideje óta nem fogadta el sajátjaként a gaudiya sampradaya tanításait, a közelmúltban egy kiemelkedő acaryájuk – Srila Prabhupada könyveit tanulmányozva és tanításait megismerve – azt a hivatalos kijelentést tette, hogy elismeri Srila Prabhupadát Madhvacarya tanításainak hiteles modern kori képviselőjeként, és elfogadja az Úr Caitanyát mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, a Srila Prabhupada által alapított ISKCON-t pedig a Madhva sampradaya részének tekinti. Madhusudhan professzor látogatása testvéries szellemben zajlott. Őszentsége Sivarama Swami egyórás audienciában részesítette a vendégeket, melynek során a Gayatri mantra értelmezéséről és más magasztos teológiai témákról folytattak csodálatos eszmecserét, amely csak a naimisaranyai bölcsek és Suta Gosvami között zajló emelkedett beszélgetéshez volt hasonlítható!

Egy csodás kis történetet is szeretnénk megosztani veletek erről a látogatásról. A csoport tagjai ittlétük alatt sokszor örvendeztettek meg bennünket tamil nyelvű, Krisnáról szóló dalokkal. Egy napon, amikor éppen go-sevát végeztek, megismerték egy huszonegy éves tehenünket, aki, annak ellenére, hogy már tíz éve nem volt borja, még mindig ad tejet. Ahogy körbeállták és simogatták, énekelni kezdtek neki, mire a tehénnek teljesen magától megeredt a teje, és tíz percen át folyt, anélkül, hogy bárki hozzáért volna. A szinte csodaszámba menő történés mélyen megérintett minden jelenlevőt, akik könnyezve énekeltek tovább.

Janmastamit és Radhastamit idén is megtisztelte jelenlétével Őszentsége B. B. Govinda Maharaja, aki – sokunk örömére – ismét magával hozta zenészcsapatát (köztük a híres zenész testvérpárt, Yogindrát és Anandra Murtit), akik szívhez szóló kirtanákkal örvendeztettek meg minket. Janmastami másnapján, Srila Prabhupada megjelenési napján az ünnep fényét az is emelte, hogy Radha-Syama ezen az estén megkapta az első olyan ruhát, amely a Syama Handmade műhelyéből került ki!

Ez alkalommal is szeretnénk bemutatni nektek egy adományozónkat, egy kedves török bhakta házaspárt, Nrsimha Krsna Dasát és Krsnamala Devi Dasit, akik a törökországi közösség vezetői. Radha-Syama odaadó bhaktái, és rendszeresen látogatják Krisna-völgyet.

Nrsimha Krsna Dasa húsz éve találkozott először a Krisna-tudattal. Muszlim családban nőtt fel, és fiatal útkeresőként egy barátjától kapta meg Srila Prabhupada „Az önmegvalósítás tudománya” című könyvét, amely örökre megváltoztatta az életét. A törökországi bhakták inspirációjára Mayapurba is ellátogatott, és elkötelezett bhaktává vált, majd nem sokkal később a törökországi prédikálás irányítója lett. Felesége, Krsnamala Devi Dasi a Gaura jógaiskola és az isztambuli Govinda étterem vezetője. Elhivatott prédikálásuk jóvoltából Törökországban több mint száz elkötelezett bhakta gyakorolja és terjeszti a Krisna-tudatot, a helyi lehetőségek és körülmények figyelembevételével.

Nemcsak ők maguk szponzorálnak egy Nitya-seva napot, de más török bhaktákat is erre inspiráltak. Ily módon Radha-Syama és Gaura-Nitai bőkezű áldásainak köszönhetően minden bizonnyal biztosítva lesz az irányításuk alatt virágzó és gyarapodó törökországi közösség további töretlen fejlődése is!

A Nitya-seva csoport nevében, szolgátok:
Mohana Dasa
 
2023., október 12., Új Vraja-dhama