61.szám - Nitya-seva Hírlevél

 Kedves Bhakták!
 
Mi is lehetne jobb időpont negyedéves hírlevelünk következő számának, mint az előző év lezárása és az új kezdete? Nehéz évet hagyunk magunk mögött, s így 2021 legelején a világon sokan azt remélik, hogy az új év valóban új kezdet lesz, s a dolgok jobban alakulnak majd. Sokan vágynak már arra, hogy megszűnjenek az életünket érintő korlátozások, s újra kapcsolatba kerülhessenek a tőlük távol élő barátaikkal, szeretteikkel. Valószínűleg sokan vannak köztetek is, akik szeretnétek eljönni végre meglátogatni Radha-Syamasundarát vagy Dayal-Nitai–Vijaya-Gaurangát, akiket Nitya-seva adományaitokkal támogattok. Őszintén reméljük, hogy az idén már jobbak lesznek a körülmények, és újra el tudtok látogatni Hozzájuk.

Itt Krisna-völgyben az ősz beálltával sok tevékenység kezdett abbamaradni, s elkezdtünk felkészülni a télre. Bár októberben még mindig érkeztek turisták a farmra, számuk hétről hétre csökkent. Betakarítottuk a terményeket, felszántottuk a földeket. Igaz, a kerti munkák az idén nem álltak le teljesen, mivel komoly fejlesztésbe kezdtünk: megindult a tereprendezés az egyik, eddig főképp legelőként használt területen, ahová tavasszal három óriási fóliasátrat tervezünk felhúzni. Így a tervek szerint a kert jövő évtől télen is el tudja majd látni mind Radha-Syamát, mind a bhakta-közösséget téli terményekkel: salátafélékkel, spenóttal, korianderlevéllel, retekkel és borsóval.

December pedig az a hónap, amikor a bhakták szerte a világon a szokásosnál is nagyobb számban mennek ki a templomokból az utcákra, hogy Srila Prabhupada könyveit osszák. Így volt ez nálunk is. A maraton előtt nem igazán tudtuk, mire számítsunk a jelenlegi vírushelyzet és korlátozások mellett, de meglepetten tapasztaltuk, hogy Radha-Syama kegyéből a bhakták nagyon sok könyvet tudtak ez alkalommal is kiosztani, s a lelkesedésük töretlen volt. A maraton utolsó napján Sivarama Swami is csatlakozott a könyvosztókhoz, így nagyon dicsőséges módon tudtuk zárni a mögöttünk lévő nehéz évet, s minden résztvevő bhakta nagyon áldottnak érezte magát.

Decemberben több új bhakta is csatlakozott a Nitya-seva támogatók táborához, s közülük Andrást szeretnénk megemlíteni. Ő egy ötvenéves férfi, aki Sivarama Swami vlogjain keresztül ismerkedett meg a Krisna-tudattal. 2018 decemberében Maharaja meghívta a vlogok nézőit a budapesti templomban megrendezett Gita-jayanti ünnepségre, melyre András is lelkesen elment. Már az elejétől fogva nagyon érdekelte a Krisna-tudat filozófiája, s nagyon nyitott volt a védikus tanításokra.

Miután ellátogatott a templomba, belefogott a Bhagavad-gita olvasásába, s hallgatni kezdte Sivarama Swami előadásait. Egy év alatt vegetáriánus lett. Gyakran japázik, olvassa a Srimad-Bhagavatamot, és sokat kérdez. 2019-ben és 2020-ban is részt vett a könyvosztó maratonon azzal, hogy rendszeresen elvitte Mohana Dasát és hatalmas, könyvekkel telepakolt dobozait az adott napi osztóhelyre. Útközben a filozófiánk különböző aspektusairól beszélgettek. András mindig nagyon lelkes volt, s egyre többet és többet szeretett volna hallani. Az idén az egyik ilyen út során azt is megkérdezte, hogyan tudná adományaival segíteni a mozgalmat. Mohana boldogan mutatta be neki a Nitya-seva projektet, melynek támogatásába András is belekezdett.

Kedves Bhakták, 2020 eddig még soha nem tapasztalt nehézségek elé állította a világot. A vírus mindenki életére hatással volt, s tudjuk, sokaknak közületek pénzügyileg sem volt könnyű. Mindezek ellenére nagyon sok e-mailt kaptunk tőletek, melyekben afelől érdeklődtetek, hogy a nehéz helyzetben hogyan tudnátok jobban szolgálni az Urakat. Sokan közületek hamarabb befejeztétek a Nitya-sevátok befizetését a tervezettnél, illetve extra adományaitokkal segítettetek, mivel azt szerettétek volna, hogy a bizonytalan gazdasági helyzetben is biztosítva legyen Radha-Syamasundara és Dayal-Nitai–Vijaya-Gauranga imádata. Nagyon meghatott minket az odaadásotok, az, hogy az első gondolatotok ilyen körülmények közt is az Urak szolgálata volt. Odaadásotoknak köszönhetően a Nitya-seva adományok a világszerte tapasztalt gazdasági problémák ellenére sem csökkentek. Nagyon hálásak vagyunk mindannyiótoknak, akik adományaitokkal megállás nélkül támogattátok az Urak Nitya-seva projektjét. Biztosak lehettek benne, hogy ahogyan ti Radha-Syamára és Gaura-Nitaira gondoltatok először a nehéz időkben, Ők sem fognak megfeledkezni rólatok, s végtelen kegyükkel fogják viszonozni nektek a szolgálatotokat.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu Dasi

2021. január 9., Új Vraja-dhama

How Can You Help?