50. szám - Nitya-seva Hírlevél

 2019. november

 Kedves Bhakták!
 
November szokatlanul meleg időjárásának köszönhetően a bhakták többet tudtak mezőgazdasági munkákkal foglalkozni a hideg tél és a fagy beállta előtt, ami a hónap legvégén érkezett meg hozzánk Krisna-völgybe. Az egyre csökkenő hőmérséklet közepette a helyiek mellett mindössze egy önkéntes állta a sarat a kerti munkálatokban. Vendégek is egyre kevesebben érkeztek.

A templomban is napról napra kevesebben vagyunk, de nem az egyre hidegebb időjárás miatt, hanem azért, mert a sankirtana lázában égve a helyi bhakták már két héttel a Srila Prabhupada Maraton hivatalos kezdete – november 24-e – előtt elkezdték a könyvosztást. Mivel nagyon sok bhakta elutazott Radha-Syama és Srila Prabhupada kegyét osztani, Új-Vraja-dhamában minden nagyon csendes. Az itthon maradt bhakták azonban mindennap izgatottan várják az újabb és újabb csodálatos sankirtana-eredményeket.

A budapesti bhaktákat – akik egész évben könyvet osztanak – szintén hamarabb elragadta a lelkesedés, s így ők is pár nappal korábban, november 21-én elkezdték a maratont. Az idén különösen nagy célokat tűztek ki maguk elé a bhakták, s a hideg ellenére is hősiesen helytállnak és keményen dolgoznak, hogy kiosszák a tervezett könyvmennyiséget. Az itthon maradtak pedig igyekeznek ellátni az osztó bhakták szolgálatait, s lázasan imádkoznak az Isteni Párhoz a könyvosztók sikeréért. Ily módon vesz részt mindenki a maratonban mind Új-Vraja-dhamában, mind Budapesten.

 

Valószínűleg a Nitya-seva támogatók is megérezték a maratoni hangulat szelét, hiszen novemberben három új támogató csatlakozott a projekthez. Közülük az egyik bhakta korábban támogatott már egy teljes Nitya-sevát, s most egy újat az eltávozott testvérének a nevében fizetett be. A másik novemberi Nitya-sevát pedig egy kedves budapesti pár kezdte el részletekben támogatni Sri Sri Radha-Syama és Sri Sri Gaura-Nitai örömére.

A harmadik novemberi támogató számára szintén nem új a Nitya-seva projekt, hiszen ő még a régi rendszerben csatlakozott szponzorként a Nitya-sevások köréhez. Az évek hosszú sora alatt sok különböző projektet támogatott mind Radha-Syamasundara, mind Gaura-Nitai szolgálatában. Néhány évvel ezelőtt a bhakták egy nagyobb adományt kértek tőle az egyik akkori építkezésre, de pont azt megelőzően ment tönkre a vállalkozása. A pénzügyi nehézségei ellenére nagyon szerette volna Sivarama Swami Maharaját és az Urakat elégedetté tenni, úgyhogy elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és minden követ megmozgat, hogy meglegyen a laksmi, amit kértek tőle. Sikerült is neki összegyűjteni az összeget, valamint egy olyan tanításban részesült, amit azóta is kincsként őriz a szívében. Ebben a nehezebb időszakban megtanulta, hogy még akkor is, amikor az üzleti életben kudarcok érik, ha eltökélten szem előtt tartja azt a vágyát, hogy elégedetté tegye Gurut és Krisnát, a kegyükből biztos lesz a siker. Erre az értékes tanításra minden alkalommal visszaemlékezett, amikor nehezebb helyzetbe került az üzleti életben.

Mint már említettük, ő a régi rendszerben csatlakozott a Nitya-sevához, így mihamarabb felemelte az akkori támogatása összegét a jelenlegire. Mindemellett szerette volna a családtagjait is az Urak kegyében részesíteni, így elhatározta, hogy a bátyját és az öccsét is bevonja a Nitya-sevába. Megkérte őket, hogy fizessék ki az összeg egynegyedét, ő pedig kiegészítette a támogatásaikat. Az öccsével két hónapja intézték a befizetést, s a bátyjával voltak a harmadik novemberi támogatók. A testvérei nem bhakták, de meggyőzte őket azzal, hogy örök áldásban részesülnek majd, ha ezt az adományt odaadják. Inspiráló látni, hogy a lelkesedése és őszinte vágya hogyan vette rá őket arra, hogy részt vegyenek a templomi murtik napi imádatában. És ezzel még nem ért véget a történet: két barátját is sikerült meggyőznie arról, hogy kezdjenek el Nitya-seva támogatásokat fizetni, s a következő évben a szülei nevében is szeretne két Nitya-sevát szponzorálni.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
 
Syamajiu Dasi

2019. december 13., Új Vraja-dhama

How Can You Help?