46. szám - Nitya-seva Hírlevél

 2019. július

Kedves Bhakták!

Júliusban kerül mindig sor híres fesztiválunkra, a Búcsúra, melyet minden évben a hónap második hétvégéjén rendezünk meg új és visszajáró vendégeink számára egyaránt. Ez alatt a három nap alatt körülbelül nyolcezren látogatnak el hozzánk minden évben: a templomban megnézik az oltárt, a főszínpadon zajló előadásokat hallgatnak, prasadamot esznek, meglátogatják a sátrakat, ahol előadások és bemutatók várják őket, s különböző termékeket vásárolnak. Az idén sok olyan vendég érkezett, akik rendszeresen nézik Sivarama Swami vlogjait, és végre személyesen is szerettek volna találkozni vele.

Volt egy házaspár, akik néhány éve találkoztak először a bhaktákkal egy harinama során egy közeli faluban, s az elmúlt két évben részt vettek a Ratha-yatra fesztiválon Budapesten, de első alkalommal csak az idén jutottak el Krisna-völgybe. Judit, aki megrögzött ateistának vallja magát, évek óta jár már hozzánk, és minden évben önkéntes szolgálatot vállal a Búcsúban, a Gosala kinti konyhájánál. Idén is már pénteken, a nyitáskor megjelent, vágókésekkel a kezében. Emlékezett, hogy tavaly milyen életlenek voltak a kések, amiket használnia kellett, így az idén már felkészülten, megélezett arzenállal érkezett szolgálatba.

A Gurukula játszóházzá alakult, s különböző tevékenységi területeket alakítottak ki a gyerekek számára. Egy apuka, aki épp a kislányának segített banánhéjból babát készíteni, annyira belemerült a feladatba, s annyira aranyos látvány volt a szülő és gyermeke közti együttműködés, hogy minden jelenlévőnek mosolyt csalt az arcára. A Gurukula melletti büfésátorban az egyik házaspárnak annyira ízlett a reggeli, hogy elhatározták, ebédelni és vacsorázni is oda térnek majd vissza.

A Búcsú alatt sok olyan önkéntes érkezik hozzánk, akik nem feltétlenül gyakorló bhakták: lehet, hogy csak hallottak a rendezvényről, s önkéntes munkával szeretnék segíteni azt. Az egyik ilyen önkéntes Krisztina volt, aki a Búcsúban járt először Krisna-völgyben, és ez volt az első kapcsolata a Krisna-tudattal. Annyira tetszett neki a fesztivál, és úgy megkedvelte a bhaktákat, hogy elhatározta, otthonról is szeretne valamilyen önkéntes szolgálatot felajánlani. Most fordítómunkában segít nekünk: magyarról angolra fordít szövegeket, és reméljük, hosszú távú lesz az együttműködésünk.

Ebben a hónapban is két új támogató csatlakozott hozzánk. Mindketten külföldiek, s most látogattak el először Krisna-völgybe. Közülük az egyik család egy olyan programsorozaton vett részt még júniusban, melyet Sivarama Swami online prédikálása követőinek rendeztek. Ők egy édesanya és a fia, akik Kenyából érkeztek. Mindketten avatott bhakták, s az egész családjuk komolyan gyakorolja a Krisna-tudatot. Lenyűgözte őket Krisna-völgy lelki ereje, Radha-Syama szépsége és a bhakták kedvessége, s úgy döntöttek, hogy részletekben bevállalnak egy Nitya-sevát.

Egyik este egy kirtana után, melyet Sivarama Swami vezetett, az édesanya felállt, és elmondta, hogy az ő szemében Krisna-völgy nem különbözik Vrindavanától, hiszen mindkét helyet ugyanaz a hangulat hatja át. Azt látta, hogy itt mindenki vaisnava öltözéket visel, énekel és táncol a kirtanán, s olyan csodaszép murtikat imád, mint Radha-Syama. Úgy érezte: ez valójában Vrindavana! A fia megígérte, hogy amikor visszatérnek otthonukba, másokat is inspirálni fognak arra, hogy jöjjenek el Krisna-völgybe, s támogassák ők is Radha-Syamát.

Végezetül pedig következzenek az augusztusi szabad dátumok, melyek közül még válogathattok:
 
2., 6., 7., 9., 10., 17., 19., 20., 25., 27., 28., 29. és 31.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
 
Syamajiu Dasi

2019. augusztus 12., Új Vraja-dhama

How Can You Help?